Üdvözöllek!

Köszönöm, hogy érdeklődsz a 

 

A KOMFORTZÓNÁN TÚL

ebookom iránt.

 

 

 

 

A könyv/ebook ára: 3450.- Ft

 

 

 

MIRŐL SZÓL A KÖNYV?

A komfortzóna azoknak a szokásoknak, tetteknek, környezetnek az összessége, amivel/amiben a mindennapjainkat éljük.


Itt biztonságban érezzük magunkat, olyan dolgokkal foglalkozunk, amihez értünk, amihez nem kell megerőltetnünk magunkat. Ez a langyos víz.(mókuskerék)

 

A következő zóna az izgalom zónája, ahova többször kilépünk. Ehhez kell egy kis erőfeszítés, és fel kell emelnünk a fenekünket a kanapéról, de jó egy kicsit kitörni a mindennapok megszokásaiból, egy kicsit “izgi”. Egy jó érzés, hogy ezt és ezt is meg tudom tenni. Egy kis önbizalom növelő. Ezzel tágítjuk a komfortzóna határát.


Ha már ennél is kijjebb merészkedünk a komfortból, ott van a “para zóna” vagy tanulási zóna.

Ide két okból jöhetünk:


külső hatásra - válás, munkahely elvesztése,betegség, stb..


belső késztetésre - mikor az ember több akar lenni, fejlődni akar, el akarja érni az álmait.


Itt tudod igazán megváltoztatni az életedet.

Tehát

ahhoz, hogy az életünkben előrefelé haladjunk,
ki kell lépni a megszokásból, a komfortzónából.

Miért?


Mert a jelenlegi szokásaink eljuttattak bennünket idáig, de ahhoz, hogy tovább fejlődjünk, ki kell lépni a komfortzónánkból.

 

AZ ÉLET OTT KEZDŐDIK, AHOL A KOMFORTZÓNA VÉGET ÉR.

Neale Donald Walsh

Ez az e-book abban segít, hogy könnyebben kilépj a komfortzónádból.

 

 

 

 

 

Gyakran ismételt kérdések

 - Mivel érvelnek a leggyakrabban, ha nem veszik meg?

A leggyakoribb kifogás az, hogy most nincs időm, nincs pénzem, most nem

olyan lelki állapotban vagyok. Pedig a legjobb idő MOST van.

 

A Később nevű út a Soha nevű helyre vezet.


(Náray Tamás)

 

 

Mi történik ha nem veszed meg most?

Sajnos a legtöbben a halogatás hibájába esünk, hogy majd ha......., akkor megveszem, mert most nincs időm, pénzem, nem olyan az energiaszintem, stb...

A halogatással az a baj, hogy ha úgy érzed, most nem jó, akkor mitől várod, hogy később jobb lesz?

 

A LEGJOBB IDŐ A MOST!

 

 Most kezd el jobbra fordítani életedet,

és tágítani komfortzónád határait, illetve kilépni belőle!

 

Ha más eredményt akarsz, mint ami most van, akkor mást kell tenned!

 

NE VESZTEGESS EL TÖBB IDŐT!

 

RENDELD MEG MOST!

 

Ne fusd ugyanazokat a sehova nem vezető köröket!

 

Ráadásul most egy alacsonyabb, bevezető áron kapod ezt meg.

 INDULJ EL MOST A BOLDOGSÁG ÚTJÁN!

Én fogom a kezed és vezetlek.