HETI MANTRA 20.
"Büszke vagyok arra, aki vagyok."
Büszke vagyok arra, aki vagyok!
Igen,
büszke vagyok arra, aki vagyok!
Sokan a szüleiktől, a párjuktól, tanáruktól, stb. várják azt, hogy büszkék legyenek rá. Pedig nekünk saját magunknak is büszkének kell lennünk önmagunkra.
Nem egoistának, hanem egy egészséges büszkeség kell, hogy eltöltsön bennünket azért, ahogy éljük az életünket, amit alkotunk, amit elérünk az életben.
Ez hasonló, mint az önszeretet. Erről ITT olvashatsz.
Ha mindig mástól várod, akkor sohasem érzed igazán a magadénak, és mindig marad egy kis űr valahol a lelkedben.
És lehet, hogy Te teljesen másért vagy büszke magadra, mint a szüleid vagy a párod.
Én régebben nagyon sokat varrtam. Nem tanultam (az általános iskolán kívül, ahol a barátnőm anyukája varrta meg az osztályzandő kötényt :), tehát amatőr voltam és vagyok is, de kosztüm-szinten megvarrom a ruhatáramat. Én erre nagyon büszke vagyok - anyukám már nemigen. :(
Büszke vagyok arra is, hogy felneveltem a két gyermekemet - persze a férjem segítségével -, és még most is összetartó család vagyunk.
És büszke vagyok arra is, ha az írásaimmal segíthetek az embereknek, hogy a mindennapjaikat pozitívabban éljék meg. :)
Te miért vagy büszke magadra?
Írd meg kommentben!
Köszönöm, hogy velem tartasz!
Ha tetszett, amit olvastál, oszd meg mással is!
Ha gyorsabban akarsz haladni a BOLDOGSÁG ÚTJÁN,
ha Te is el akarod érni a 10+-os boldogság-szintet, mint én,
és meg akarod változtatni pozitív irányba az életedet,
akkor ajánlom a könyveimet, melyek segítenek ebben:
További boldog napot!
Ritz Andi - a tudatos boldogság-építő
Iratkozz fel hírlevelemre! - FELIRATKOZOM
Válassz az ajándékaim közül! - ITT
Csatlakozz hozzánk a Facebookon! - CSATLAKOZOM
Ezeket is olvasd el! :)